Önismeret fejlesztése mesékkel

önismeret fejlesztése mesékkel

Önismeret fejlesztése mesékkel – miért pont a mese?

Az önismeret fejlesztése mesékkel elsőre nem tűnik kézenfekvő útnak. A mesét gyerekműfajnak szokás tartani és leginkább szórakoztatásra szolgál – tartják ezt ma a legtöbben. Azonban érdemes megnézni a meséket más szemmel, minden mese hat ránk valamilyen módon. Tetszik, folyton ezt kértük gyerekkorunkban, vagy épp ellenkezőleg: félünk tőle, feldühít, idegesít, zavar benne valami, esetleg csalódottá tesz. A mese (itt most a klasszikus varázsmesét vagy tündérmesét értem) tehát kivált belőlünk egy hatást, megmozgat bennünk valamit. Ez az a mozgatóerő, ami miatt a mese alkalmas egy önismereti út bejárására.

Önismeret fejlesztése mesékkel – hogyan hatnak a mesék?

A mesék képeikkel, szimbólumrendszerükkel képesek arra, hogy közvetlenül az érzelmeinket szólítsák meg. Ha azonnal értjük, miért azt a reakciót váltotta ki belőlünk egy mese, akkor jó (ámbár akkor is megér egy misét alaposabban kivesézni), ha nem értjük, megvan a módja, hogy áthidaljuk a mese képei és a saját viszonyulásunk közti különbséget. A klasszikus népmesék több évszázadon, évezreden keresztül őrződtek meg. A szóbeliség korában persze mindig az adott kor és hely, sőt, a mesélő személyiségén keresztül átszűrve jutott el a mese a hallgatóihoz. Ez azonban a fő struktúrákon nem változtatott, a mese lényege mindig állandó maradt.

Önismeret fejlesztése mesékkel – hogyan juthatunk hozzá a teljesebb önismerethez?

Az Antalfai Márta által kidolgozott módszerrel megnyitunk egy csatornát, amin keresztül a mese meg tudja bennünk szólítani az aktuális tartalmat. Vagyis kis túlzással elmondható, hogy mindegy, melyik mesét olvasod, hallgatod, azt képes felhozni, ami eleve benned van. Ez lehet egy általános, mélyebben fekvő személyiségjegy, de lehet aktuális állapot vagy adott élethelyzetre adott reakció. A gyakorlatban ez így fest: elolvasod/meghallgatod a mesét, megfigyeled, milyen képeket látsz közben. Hagyod, hogy a képek közül kiemelkedjen egy, azt ábrázolod. Ez lehet egy rajz, montázs, agyag, bármi. Legtöbbször rajzolni szoktunk, ott a legtágasabbak a lehetőségek. Ez az alkotás aztán nagyon beszédes. Lehet, hogy te magad nem is veszel észre a saját rajzodon egy elemet, ami más szemlélőnek sokat mond. Lehet, hogy ami neked evidens, azt más teljesen másképp látja. Itt új megvilágításba kerül a mondás: „Egy kép többet ér ezer szónál.” Tehát megnyilvánul valami, a szavaknál mélyebb rétegben fekvő tartalom, ami így, az alkotás révén válik megfoghatóvá és feldolgozhatóvá. Saját tapasztalatból mondom: mellbevágó meglátások jönnek elő egy-egy rajz kapcsán.

Önismeret fejlesztése mesékkel – lágy módszer

Ezzel a módszerrel hozzáférhetővé válnak belső tartalmak, azonban mindig csak annyi, amennyit láttatni engedsz. Nincs kemény szembesítés, ez egy dinamikus folyamat: a visszajelzésekből is annyit engedsz be, amennyi számodra elfogadható, amivel egyet tudsz érteni. Nincsenek abszolút igazságok, mindenkinek elismerhető a saját igazsága. Nincs „jó” vagy „rossz” megoldás, egyéni utak, egyéni képek vannak. Minden alkotásnak helye van a csoportban, mindegyik egyaránt értékes.

Ha érdekel, téged is szeretettel várlak egy mesés utazásra!

A párválasztás, párkeresés nehézségei

Párkeresés és párválasztás a mesékben, és amit tanulhatunk belőlük

Egy tipikus párválasztós, párkeresős mesét választottam: Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack. Ismerkedjünk is meg a mesével:

SZÓLÓ SZŐLŐ, MOSOLYGÓ ALMA, CSENGŐ BARACK

Volt egyszer egy király s annak három szép leánya. Ez a király egyszer, mikor a vásárra ment, megkérdezte a leányaitól: na, leányok, mit hozzak nektek a vásárról?

Azt mondta a legidősebb:

– Hozzon nekem, édesapám, aranyruhát.

Azt mondta a középső:

– Nekem pedig ezüstruhát.

– Hát neked mit hozzak? – kérdezte a legkisebbiket.

– Nekem, édesapám – felelte a legkisebb királykisasszony -, szóló szőlőt, mosolygó almát és csengő barackot.

– Hm – csóválgatta fejét a király -, még ezt sem hallottam, de ha van ilyen a világon, majd hozok én neked, leányom.

Elment a király a vásárra, s vett is mindjárt aranyruhát a legidősebb leányának, ezüstöt a középsőnek, de szóló szőlőt, mosolygó almát s csengő barackot nem talált, pedig végigjárt minden boltot.

Búsult a király, hogy éppen a legkedvesebb leányának nem teljesítheti a kívánságát. „No – gondolta magában -, csak érjek haza, kihirdettetem az országban, hogy akinek van szóló szőlője, mosolygó almája, csengő barackja, csak hozza az udvaromba, annyi aranyat adok érte, hogy holtig úr lesz abból.”

Ahogy ezt éppen így elgondolá, nagyot zökken a hintaja, s úgy megragad a sárban, hogy a paripák meg sem tudtak mozdulni. Eleget rityegtetett, pattogtatott a kocsis, de a paripák úgy állottak egy helyben, mintha odacövekelték volna.

Mérgelődött a király, de nagyon. Hogy is ne mérgelődött volna, mikor a paripái máskor kis híja volt, hogy lerúgják a csillagot az égből, s most ezt a könnyű hintót sem tudták meg­moz­dí­tani. Nosza, emberekért küldött a faluba, s szaladt is a falu népe lovastul, ökröstül, kutyástul, macskástul annak a hírére, hogy elakadt a király hintaja.

De bizony hiába csődült össze a falu, meg sem tudták mozdítani a hintót.

Egyszerre csak, amint ott kínlódnának, odasompolyodik egy disznó, s mondja a királynak:

– Röf, röf, röf, felséges királyom, add nekem a legkisebbik leányodat, s egyszeribe kiszaba­dít­lak lovastul, hintóstul, mindenestül.

Szeme-szája elállt a királynak a nagy álmélkodástól: hát ez aztán mi az isten csodája!

De mit gondolt, mit nem, azt mondta a disznónak:

– Jól van, hadd lám, mit tudsz. Itt a kezem, nem disznóláb, ha kiszabadítasz; neked adom a legkisebbik leányomat.

A disznónak sem kellett több, az orrát bedugta a kerékfentők közé, egyet lódított a keréken, s azzal hopp! csak úgy röpült ki a kocsi a sárból, nekiiramodtak a paripák, s egy pillantásra hazaröpítették a királyt.

Ahogy hazaért, előszedte az aranyruhát, ezüstruhát, s átaladta a két idősebb leányának. A legkisebbik leánynak azt mondta nagy búsan:

– Látod, látod, leányom, mért nem kívántál te is ruhát, mert szóló szőlőt, mosolygó almát s csengő barackot nem találtam az egész vásárban.

De még jó kereken ki sem mondhatta ezt, hallja, hogy jön a disznó nagy röfögéssel. Kinéz az ablakon nagy ijedten, s hát látja, hogy az csakugyan az a disznó, amelyiknek a legkisebbik leányát ígérte. S a beste állatja még taligát is hozott magával, bizonyosan abban akarja elvinni az ő legkedvesebb leányát.

Az ám, fel is röfögött az ablakba mindjárt:

– Röf, röf, röf, felséges királyom, eljöttem a leányodért. Röf, röf, röf, küldd le, hadd viszem a taligámon.

„Megállj – gondolta magában a király -, majd küldök én neked leányt.”

Nagy hirtelen felöltöztettek egy parasztleányt szép aranyos ruhába, s leküldték a disznóhoz. De hiszen nem volt ez olyan feje lágyára esett disznó!

Felröfög a királynak:

– Röf, röf, röf, felséges királyom, ez nem a te leányod.

Hej, még csak most bánta meg igazán a király, hogy olyan nagy bolondot csinált, s még kezet is adott egy koszos disznónak.

Hát még a kicsi királykisasszony! Úgy sírt, úgy jajgatott, hogy zengett belé a palota, s azt mondta, inkább szörnyű halált hal, semhogy disznónak legyen a felesége.

De hiába sírt, hiába jajgatott, a földhöz is hiába vágta magát, a király azt mondta keserves könnyhullatások közt:

– Már hiába, édes leányom, neki ígértelek, menned kell.

Hanem közben megint gondolt egyet a király, felöltöztette a leányát rongyos, piszkos ruhába, s úgy küldötte le. Hátha így majd nem tetszik a disznónak.

No hiszen, ezt ugyan rosszul gondolta!

A disznó, mikor meglátta a királykisasszonyt, majd kiugrott a bőréből nagy örömében. Felkapta a leányt, szépen a taligára ültette, s vitte nagy röfögéssel:

– Röf, röf, röf, ne sírj, királykisasszony, jó dolgod lesz nálam!

Sírt a királykisasszony keservesen, de a disznó csak röfögött:

– Röf, röf, röf, ne sírj, királykisasszony, mindjárt otthon leszünk.

De még csak akkor vette elé a sírás igazán a királykisasszonyt, mikor a disznó megállott egy ól előtt, abba bevezette, ott a piszkos szalmára leültette.

– Röf, röf, röf, ez az én házam, királykisasszony!

Aztán megkínálta kukoricával:

– Röf, röf, röf, egyél, királykisasszony!

A királykisasszony csak sírt, sírt, s addig sírt, míg az álom el nem nyomta.

– Röf, röf, röf – mondta a disznó -, csak aludjál, királykisasszony, holnap a bánatod örömre változik.

Aludt, aludt a királykisasszony, s másnap délig fel sem ébredt. Déli harangszóra kinyitja a szemét, s hát – láss csodát! – majd megvakul a szertelen ragyogástól! Disznóólban feküdt le, s ihol, palotában ébredt föl. Szalmára feküdt, s ihol, most selyem derékaljon fekszik. S ahogy kinyitotta a szemét, egy sereg leány szaladott az ágyához, s kérdezték nagy alázatosan:

– Mit parancsol, felséges kisasszony?

Egyszeribe hoztak neki szebbnél szebb ruhákat, csak úgy csillogtak ezüsttől, aranytól, gyémánttól, s felöltöztették módisan. Aztán bevezették a szomszéd szobába.

Hát ott ül a terített asztalnál egy dali szép ifjú, szalad elébe, a kezét megfogja, s asztalhoz vezeti.

S mondja neki a dali szép ifjú:

– Ülj le ide bátran, szép királykisasszony. Tied itt minden, amit a szemed lát. Tied vagyok én is, ha meg nem vetsz engem.

– Hát te ki vagy s mi vagy? – kérdezte a leány.

Azt mondja az ifjú:

– Majd elmondom neked, szép királykisasszony. Gyere most a kertbe.

Szépen a karjára vette a királykisasszonyt, s lementek a kertbe. S hát, amint lemennek, elejébe hajlik egy kis szőlőtőke, s szólnak a fürtjei:

– Szakíts le, szakíts le, szép királykisasszony!

– Ez a szóló szőlő – mondja az ifjú.

Mentek tovább, s hát egy almafáról olyan szépen mosolyognak le rá a pici piros almák.

– Látod itt van a mosolygó alma – mondja az ifjú.

Továbbmentek, s csak megcsendül egyszerre az egész kert! Néz a királykisasszony erre-arra, s kérdi:

– Mi cseng olyan szépen?

– Nézd – mondja az ifjú -, ott az a barackfa. Csengő barack terem rajta!

Hej, megörült a királykisasszony, azt sem tudja, sírjon-e, nevessen-e nagy örömében.

– Látod – fordult hozzá az ifjú -, van az én kertemben szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack, amit te kívántál. Itt maradsz-e, leszel-e a feleségem?

Nem kérdette másodszor a királykisasszony, nyakába borult a szép ifjúnak, s azt mondta:

– Itt maradok biz én, ásó-kapa s a nagyharang válasszon el tőled.

Az ifjú aztán elbeszélte neki, hogy ő királyfi volt, de egy gonosz tündér disznónak varázsolta, s azzal átkozta meg, hogy mindaddig az maradjon, míg nem akad egy leány, aki szóló szőlőt, mosolygó almát s csengő barackot kíván.

Még aznap hírül adták a királykisasszony apjának, hogy csak jöjjön egész udvarával a lakodalomra. De bezzeg csaptak is hét országra szóló lakodalmat.

Még ma is élnek, ha meg nem haltak.

(Forrás: http://mek.oszk.hu/00200/00232/ )

Párválasztás, párkeresés: mit tanít nekünk a mese?

A cím nem véletlen szerintem. Vagy mért nem “A disznóvá változott királyfi?” Vagy talán “Vigyázz, mit kívánsz?” Ha megnézzük a mesét, láthatjuk, hogy ez a fontos motívum, a szóló szőlő, a mosolygó alma és a csengő barack mind az elején, mind a végén megtalálható. A királylány valami elérhetetlent kíván, vagy legalábbis olyasmit, amiről az apja se hallott még soha. De ő nem a pl. Rigócsőr királyból ismert kevély leány, akinek kényességből, akaratosságból semmi sem felel meg, hiszen a király nem adja szívesen, ő a legkedvesebb lánya. Itt a különleges gyümölcsök azt fejezik ki, hogy a lány is különleges, nem éri be akármivel. Hogy ezt végül a kérőjétől kapja meg, nem az apjától, akitől eredtileg kérte, bizonyítja, hogy a lány felnőtt, megérett a párválasztásra. Hozzá méltó a párja, hiszen ugyanolyan különleges, mint ő: az ő kertjében megteremnek a mesés gyümölcsök, ő tudja megadni a lánynak azt, amire vágyik.

Tehát nem lett még a disznó(királyfi) felesége, ő maga mondja ki: “- Itt maradok biz én, ásó-kapa s a nagyharang válasszon el tőled.”

És vajon miért változott disznóvá a királyfi? Nos, aki már látott serdülő fiúkat, érzi az egyezést: a legtöbbjükre ráillik a metaforikus kép. A szobájuk disznóól, tudnak együtt mulatva sárban fetrengeni, de ha kell, agyaruk egy pöccintésével kirántják a sárból a hintót. Szóval ennek az ifjú disznónak a leírása elég pontos, ha egy átlag fiatalembert képzelünk magunk elé. Még jó, hogy vannak királylányok, akik olyan kincseket kívánnak, amiket csak ők tudnak megadni… Mert képesek egy lány kedvéért azonmód visszavedleni emberi formájukba, és kincseiket megosztani szerelmükkel.

Párkeresés, párválasztás mai királylányként

Mit tanulhatunk ebből a meséből?

Számomra több tanulság is mutatkozik. Elsőként: hagyjunk időt magunknak, hogy megismerjük a másikat! Az a disznó lehet, hogy csak el van átkozva… (Ahogy a Szépség és a szörnyeteg szörnyetege és számos más példa is van rá.) Ha idő és alkalom is rendelkezésre áll, előbb-utóbb megmutatja valódi formáját. Másodszor: merjünk igényesek lenni! Lehet, hogy az egész környezetünk a szemét mereszti a kívánságaink láttán, mégis léteznek a fantasztikus kincsek! De óva intelek: módjával a kívánságokkal! Ez itt a mesében három gyümölcs. Nincs felsorolva bukfencező szilva, szteppelő körte és éneklő datolya! Szóval ha a legfontosabbak megvannak, örülj neki nagyon!