Önismeret mint folyamat a mesék által

Önismeret és mese? Hogy jön ez össze? – kérdezhetnéd. Összefoglaltam neked nagy vonalakban, miről is van szó. Ha sokat töprengsz az elakadásaidon, a lehetőségeiden, a világgal való kapcsolatodon, akkor rád vár egy színpompás világ, amely előrevihet önismereti utadon: a mesék világa.

  1. Mi az önismeret?önismeret mese
  2. önismeret a különböző élethelyzetekben a mesék tükrében
    • felnőtté válás
    • nő/férfi identitás
    • gyerekszületés
    • szülőség (a jó/rossz apa, anya, szülő-gyerek viszony)
    • karrier
    • kapcsolati konfliktusok (+szeretet: hogyan szerethetném magam jobban?)
    • betegség
    • életközépi válság
    • veszteségek, gyász
  3. hogyan segítenek az egyes mesék
  4. a mese és a mai ember (női/férfi szerepek alakulása)
  5. hogyan tud segíteni a mesecsoport

Mi az önismeret?

Az önismereti folyamat egy életre szóló projekt.

Önismeret: Ismerem magam, tisztában vagyok erősségeimmel, gyengeségeimmel, tudom, hogyan reagálok a körülöttem lévő világra és változásaira. Helyes ismereteim vannak képességeimről, és helyesen mérem fel, hogy a társas kapcsolatokban milyen szerepeket töltök be. Tudom, milyen motívumok mozgatnak, megértem viselkedésem alapjait. Ha pár szóban össze kell foglalni az önismeret lényegét, ez lenne az.

De vajon mit értünk önismereten akkor, ha egy fiatal lányról van szó? Mit akkor, ha egy érettebb nőről? Vagy harmincas éveinek elején járó férfiról, aki maga sem tudja, hogy „férfi”-ként vagy „fiú”-ként tekintsen magára? Mit értünk önismereten akkor, mikor valaki apává/anyává válik? Tehát az önismeret az egyén élethelyzetének függvénye, vagyis a ki? kérdésen kívül fontos a hol?,  a mikor?, a kivel? és a hogyan? is. Az önismerethez először a szűkebb környezetünktől kapunk visszajelzést: az önismeret építésében legelső építőköveinket szüleinktől, nevelőinktől kapjuk. Akár pozitív („Milyen szépen tudsz rajzolni!”) akár negatív („Egy lusta disznó vagy!”) az első tükör, beépítjük elsődleges önképünkbe, ami nagyban befolyásolja önismeretünk alakulását. Később már fontosabbá válik a kortársak véleménye, ekkor a kép tovább árnyalódik. Szempont lesz, ki a „menő”, ami új színt hoz hovatartozásunk meghatározásába. A valós önismeret tehát eleinte a külvilágból kapott információkból táplálkozik, ám előbb-utóbb mindenkinek minél mélyebb önismeretre kell törekednie, amelyhez elengedhetetlen a belső munka. Mondhatjuk tehát, hogy az önismeret egy életen át tartó folyamat, mert nemcsak mélyül és finomodik a tudás, hanem életünk változásaival is együtt kell haladnunk.

Önismeret és mese

Miért a mese, ha önismeretről van szó?

A mesék ősi tudást hordoznak. Évszázadokra, évezredekre nyúlik vissza egy-egy mese eredete, így önmagában már a léte legitimál egy adott mesét: ha nem szólítana meg embereket, egész generációkat, népeket, már rég eltűnt volna a süllyesztőben a történet, aminek látszólag semmi köze egy mai ember életéhez. Mi szólít meg Kacor király történetében? Hogyan kapcsolódunk Hófehérkéhez vagy Rapunzelhez? Mi ragad meg bennünket Fehérlófia történetében? Ezek a mesék – és az összes többi, amit nap mint nap olvasunk, hallgatunk – többszörös rétegződésükkel tudatunk és érzéseink felszínesebb és mélyebb rétegeihez szólnak. Nem csoda tehát, hogy eleinte magunk sem mindig tudjuk, miért is az a mi kedvenc mesénk, de egy biztos: dolgunk van vele (ld. Antalfai Márta, Boldizsár Ildikó, Kádár Annamária).

Önismeret: felnőtté válás a mesék tükrében

„Megtörténik, akár akarod, akár nem. Felnősz.” Boldizsár Ildikó felnőtté válásról szóló könyvének bevezetője elég tömören foglalja össze a lényeget. De vajon hogyan megy ez a folyamat végbe a mai emberben? Elindulunk-e a vándorútra, mint a Kiskondás? Tudunk-e élni a felajánlott segítséggel? Mi kerül a tarisznyánkba? És végül miénk lesz-e a fele királyság? Az ismert tündérmesék többsége a felnőtté válás sokszor kacskaringós és fájdalmas folyamatáról szól. Nem véletlenül: a felfokozott, zaklatott kamaszkor tükröződik vissza ezekben a mesékben, a kamaszok érzékenysége és nyitottsága hívja elő ezeket újra és újra.

Önismeret: Milyen nő/férfi vagyok? A női/férfi identitás

Nemi identitásunk – akárcsak önismeretünk többi összetevője – kapcsolataink révén formálódik a legtöbbet. A környezet visszajelzése fontos alakítója annak megértésében: milyen férfi vagy milyen nő vagyok. Meglepő módon az esetek többségében a belső és a külső kép eléggé szét van csúszva egymástól, szemben az optimális esettel, mikor ezek többé-kevésbé fedik egymást. Ez azt jelenti tehát, hogy nagyjából olyan férfinak/nőnek látom magam, mint a környezetem. Mivel ez egy folyamatosan alakuló kép, ezért dinamizmusában van az erő. Tudatában vagyok női vonzerőmnek vagy átalszom a királyfi közeledését, mint Csipkerózsika? Tudok időben „inni adni” a lányoknak vagy meghalnak? (Világszép nádszál kisasszony) Hogy jó nő/jó pasi vagyok, az legalább annyira korunk kérdése, mikor a nemi szerepek felcserélődése, megváltozása hovatovább közhelytémává vált, mint az egyéné. A mesék itt is támpontot adnak: kiderül belőlük, hogy a nemi szerepek egyáltalán nem változtak akkorát, mint azt szeretjük hinni: az ókorban is voltak eszes, ügyes lányok, mint kedvenc mesehősöm: Mardzsána, Ali Baba szolgálólánya, aki talpraesetten reagál a vészhelyzetekre. És mély érzésű, érett férfiak, mint Rigócsőr király.

Önismeret: születés

Kit ne izgatna a születés misztériuma? Bár sokan óvodás korukban kérdezősködnek ez ügyben utoljára, a legtöbbeket újra megtalál ez a kérdés, mikor maguk is szülővé válnak. A születésmesék olykor-olykor tréfás mesék, bizonyítva, hogy milyen megfoghatatlan is ez a csoda (pl. Lótó-futó-füllentő). A születésünk körülményeinek ismerete meghatározó az önismeretben: vártak-e engem, tervezett gyerek vagyok-e, nehéz születésem volt-e, a család hogyan fogadott, okoztam-e már világrajövetelem előtt vagy közvetlenül utána csalódást: mind-mind beépült a tudattalanunkba, tehát választ kapva ezekre a kérdésekre évtizedes elakadások miértjei fejthetők meg.

Önismeret: szülővé válás, szülőség

Komoly önismereti munka a szülővé válás. „Szokni” kell az új családi felállást, az átrendeződést, az új felelősséget, a totál felborult addigi életet. Manapság már nem él együtt több nemzedék, nincs szoros kapcsolat a tágabb család tagjai között, ritkán tapasztaljuk meg saját bőrünkön a gyerek érkezését a családba, mielőtt mi is szülővé válnánk. Száz évvel ezelőtt a paraszti világban még természetes volt, hogy „egy falu neveli a gyereket”, tehát nem csak a gyerek részesült többféle nevelési stílusban, több és különböző figyelemben, hanem a szülők vállán sem volt akkora a gyereknevelés terhe, mint manapság. Ezen kívül nem elhanyagolható az a tapasztalat, amit a fiatal nagybácsik, nagynénik szereztek unokaöccseik és –húgaik közelében, még mielőtt maguk is szülővé váltak volna.

Sok csodás képességű vagy gyönyörű szép mesehős születését hosszú várakozás előzi meg: a szülők bánatosak, mert nem születik meg a vágyott gyermek, aztán rendszerint egy csodálatos esemény kapcsán az asszony teherbe esik vagy már másnap ott is van a várva várt gyermek.

Hogyan teljesítjük be anyai, apai feladatainkat? Megfelelünk szülői szerepkörünknek, vagyis képesek vagyunk-e elősegíteni, hogy gyermekeink teljes értékű, érett felnőttekké váljanak? Felismerjük-e korlátainkat? Győz-e a jó édesanya a mostoha felett? Érvényesül-e a jó király vagy megöregedett, és „fél lába a koporsóban van” már? Sütünk-e felcseperedett fiunknak hamuba sült pogácsát az útra? Figyelünk-e gyermekünkre, vagy engedjük, hogy Hamupipőkévé váljon az új asszony és lányai miatt?

És nem kerülhető el a szembenézés: az én apám, az én anyám kicsoda a mesében? Elűzött a háztól, mert nem úgy szerettem, ahogy elvárta volna (A só)? A halálomat kívánta, mert terhére voltam (pl. Jancsi és Juliska)? Vagy jó királyként (apaként) valahogy az utamba kanyarította a szóló szőlőt, mosolygó almát, csengő barackot? Hogy jó anyává válni milyen nehéz, mutatja a mesékben előforduló valóságos, hús-vér jó anyák alacsony száma: az anya meghal, mostoha veszi át a gyermek nevelését. Az anya valamilyen állat képében mutatkozik: galamb, vörös tehén, ló. Szimbolikusan „meghalunk” előző életünkből első gyermekünk születésekor, annyira más az, ami azután vár ránk.

Önismeret: karrier – feladatom a világban

Életünk egy pontján el kell gondolkodnunk: mi dolgom a világban? Mi a feladatom? Hogyan teljesedhetnék ki a legjobban? Az önismeretnek ez a szelete is folyamatosan változik, ám megvan a maga ritmusa. Az egyéni sajátosságok is jellemzőek: van, aki azonnal beletalál egy területbe, azt szereti és műveli egy életen át. És vannak, akik életútja sok vargabetűt vet, míg meglelik az „aranytojást tojó madarat”. És persze sokan váltunk életünk során olyan karriert választva, ami az adott életszakaszunknak éppen megfelel. Miért vagyok egy pályán, amikor nem is én választottam? Miért találok vissza oda újra és újra? („Törököt fogtam, nem ereszt.”) Nem érzem jól magam a bőrömben, valahogy nem vagyok a helyemen. Lehet, hogy az életfeladatommal kapcsolatos a probléma? Mind-mind égető kérdés, melynek megválaszolása híján évek múlhatnak el boldogtalanságban, a kiteljesedés lehetőségének reménye nélkül.

Önismeret: kapcsolati konfliktusok

Ahol kapcsolat van, ott konfliktus van, mondhatnám röviden és tömören: nem vagyunk egyformák, nem gondolkodhatunk, nem érezhetünk egyformán, a konfliktus egy kapcsolat természetes velejárója. Önismereti kérdéseink itt tehát inkább így hangzanak: Miért kerülök újra és újra hasonló helyzetbe? Miért futom ugyanazokat a köröket? Hogyan léphetnék ki belőlük? Amikor jól ment, miben volt más, mint a mostani helyzet? Mi az, ami rajtam múlik? Irányítója vagy elszenvedője vagyok a kapcsolatnak? És egyáltalán: hogyan vagyok én magammal? Szeretem-e magam “rendesen”, úgy, ahogy az nekem jó? Tudnak-e ehhez mások kapcsolódni?

Aktivitás-passzivitás kiegyensúlyozása: örök tánc. Merre kell lépnem? Hol vannak a határaim? Világosan mutatom őket úgy, hogy más számára is egyértelmű legyen? Tűröm-e a határátlépést? Hogyan reagálok rá? És megannyi egyéb kérdés, egyik hozza a másikat. A cél itt sem lehet más: egészséges kapcsolatok. Mindenkivel úgy, ahogy mindkettőnknek jó. Rokoni, baráti vagy párkapcsolat: ki mennyire fontos az életünkben? Fel tudjuk-e mérni? Mennyire könnyen vagy nehezen adunk fel egy kapcsolatot? Meg tudjuk-e tartani, ha fontos és meg merjük-e szakítani, ha ártalmas? És egyáltalán: szembe merünk-e nézni ezekkel a kérdésekkel?

Önismeret: betegség

Test és lélek egymással elválaszthatatlanul összefügg, így a betegségek is az egyensúly elvesztéséről szólnak. Boldizsár Ildikó meseterapeuta szerint nemcsak, hogy minden betegen segít a mese, de minden betegségnek megvan a maga meséje, amiképpen minden egyénnek is. Az archaikus kultúrákban is fontos szerepet játszottak a mesék a gyógyításban, ehhez a hagyományhoz nyúltak vissza Jung és tanítványai, elsősorban Marie-Luise von Franz. De ezt tudja mindenki, aki emlékszik, milyen jól esett betegen mesét hallgatnia gyerekkorában, vagy már szülőként, nagyszülőként maga is ápolta saját beteg gyermekét, unokáját. Az önismereti munka itt az, hogy a mesék segítségével felismerjük az ártó szellemeinket és legyőzzük őket. A mesék tehát rávilágítanak betegségünk természetére és segítenek visszatalálni az „ösvényünkre”, az egészségbe.

Önismeret: életközépi válság

Hányan jutunk az emberélet felén egy nagy, sötét erdőbe, és nem találjuk a kiutat? Amikor megállapodhatnánk, a gyerekeink majdnem vagy teljesen felnőttek és szembesülünk vele, hogy több gyerekünk már nem lesz. A szüleinket látjuk megöregedni, akikre felnéztünk és gyermekkorunkban sérthetetlen héroszoknak láttunk, azok most testileg-lelkileg romlani kezdenek, meghalnak. Vagy rájövünk, hogy egész életünkben tévúton jártunk és nagyon vágyunk már arra, hogy ráleljünk az igazira. Számtalan kapcsolatunk jutott már válságba és ment tönkre, csalódottak és keserűek lehetünk illúzióink elvesztése miatt. Mit tesz ilyenkor a mesehős? Általában kívülről kap segítséget, de erre nyitottnak kell lenni, észre kell venni, mikor eljön a lehetőség. Mert a válság egyben lehetőség: egy új út megnyílása, egy eddig rejtett világ kibontakozásának a lehetősége. A mese ebben is segít: azt tanítja, hogy nem menekülhetsz el a krízis elől, mert ha megteszed, csak rosszabb lesz. Ehelyett fogadd el és alakítsd át úgy, hogy győztesen kerülsz ki belőle. Ereszkedj le a kútba, mint Holle anyónál a lányok, és formáld a helyzetet a magad hasznára.

Önismeret: veszteségek

Veszteség – úgy is mondhatnánk, gyász. Elveszítettünk, ami olyan fontos volt számunkra, és most szenvedünk a hiányától. A veszteség mértékét a szenvedés mértéke mutatja, mennyire visel meg bennünket a hiány. Nincs más hátra: eljött a visszahúzódás, a lemerülés ideje. Ha hallá változunk (pl. A halász és a gonosz szellem) vagy bekap bennünket a nagy hal és a tenger fenekére süllyed, akkor eltűnünk a világ szeme elől. Azonban nem tarthat örökké a tengernyi fájdalom mélyén való rejtőzködés, föl kell jönni a felszínre, új rendet kell létrehozni a felborult világban. Az életre kelt leány átváltozott alakban rendet rak, kisöpör. A gyűrűvé lett legény kölessé változik, a kölesszem huszárrá, de túljár a pusztítás eszén – rendet teremt. A halállal nincs vége az életnek, a körforgás nem áll meg, új formában folytatódik tovább, ez nyújt vigaszt.

Hogyan segítenek az egyes mesék?

Önismereti utunkon, ha beengedjük őket, végigkísérnek a mesék. A mesék varázslatos hatása abban rejlik, hogy mindenki lelkében más-más húrokat képesek megpendíteni attól függően, merre járunk, hol tartunk az életben, milyen problémákkal küzdünk, mi foglalkoztat bennünket. A mesék szimbólumrendszerét magunkra tudjuk vonatkoztatni minden esetben: akár a szereplőkkel való azonosulás, akár a történet hasonlósága, akár a megküzdési módok – mind-mind ismerős lehet számunkra a saját életünkből. Mivel a mesék évszázadok, évezredek tudását hordozzák, nem lehet kétséges, hogy tartalmuk (vagyis lényegük) igaz és érvényes minden korban, az egyetemes emberi kultúrában és az egyes ember életében, hiszen hiába múltak el évszázadok, évezredek az egyes mesék keletkezése óta, az emberi természet mit sem változott. Adottak a problémáink, küzdelmeink, helyünk keresése a világban. A mesék tehát úgy közvetítik az ősi tudást, hogy közben akaratlanul is ráismerhet mindenki a saját történetére, és a mese által megtalálhatja a megoldást is, ami addig el volt zárva előle. A mese ugyanis végigvisz az egész történeten, kerek egészet alkotva nem csak az adott élethelyzetet vázolja, hanem az elakadási pontot és a megoldás útját is megmutatja.

A mese és a mai ember

A világ mai működése nyomán felmerül a kérdés, hogyan jön a képbe manapság a mese, hogyan kapcsolódhat hozzá a mai kor embere. Egyáltalán: releváns-e a mese a mai ember életében? Hogyan adhat választ modern korunk kérdéseire, amely annyira más, mint az évszázadokkal ezelőtti korok, amikor a mesék keletkeztek? Vagy legalábbis, mint 150-200 éve, amikor a ma legismertebb és legnépszerűbb meséket összegyűjtötték és lejegyezték? Hiszen azok a mesék, amiket az utolsó pillanatban elkaptak, átdolgoztak és írásban rögzítettek, az adott kor társadalmát, szokásait és mindennapjait, örömeit és bánatait, küzdelmeit, tragédiáit és diadalait, boldog pillanatait jelenítik meg.

Igen, ma már nem ülünk le fonni, hogy a napi betevőt megteremtsük, nem csupán a királyfi érkezése jelenti vágyaink betetőzését, és nem juhászokból, kondásokból válnak a legrátermettebb legények. Mégis, ha a meséket kicsit mélyebben megnézzük, akkor kiderül, hogy mai korunk lényeges problémái ugyanazok, mint a régmúlt korok emberekéi: az emberi természet mit sem változott az évszázadok alatt. Ma is „él a szegény asszony és annak egy semmirevaló, lusta fia”, ma is vágyunk a legkülönlegesebbre, csak lehet, hogy mi nem szóló szőlőt, mosolygó almát, csengő barackot kérnénk. A mesék feltárják a problémát, és nem hagynak egyedül vele, hanem egy többnyire hosszú és küzdelmes folyamaton keresztül a megoldáshoz is elvezetnek. Vagy ha a keleti klasszikusokat nézzük: vajon nincs-e szükségünk csodalámpára, nem jön-e időnként az ifrit (dzsinn) segíteni, nem bukunk-e el olykor gyarlóságaink miatt, mint a lusta és iskolázatlan Aladdin, hogy aztán saját hibánkból tanulva fölemelkedjünk? A körítés változott, a lényeg változatlan maradt.

Hogyan tud az önismeretben segíteni a mesecsoport?

A mesecsoportban önismereti munkát végzünk mesék segítségével. Eltérően más módszerektől, itt mindenki maga találhatja meg, neki mit mondanak az egyes mesék. Mivel a történetek konkrét és szimbolikus jelentéstartalmat is hordoznak, az asszociációk száma végtelen lehet. Lehet, hogy egy korábban egyetemes értelmű metafora képe mára már elhalványult, ezért nem egyértelmű a jelentése, de az egyes egyének számára nyitott marad az értelmezés lehetősége. A fönti példánál maradva: mit jelent számodra a dzsinn? Mit jelent az aranyhaj? Mit jelent az, hogy a vékával mért aranyból egy darab a véka alján marad? A sor végtelen, akárcsak az értelmezési lehetőségek. Természetesen nem minden jelkép bontja ki magát azonnal. Itt kezdődik az önismereti munka: mi ez az én életemben? Hol, milyen formában jelenik meg? Mi a jelentősége? Mit mond a mese a továbbiakról? Hogyan tudom a mesei megoldást az én életemre vetíteni? Sok-sok beszélgetés, értelmezés, és persze drámajáték segít eligazodni a mesék és legbelső valónk szövevényes útjain.

forrás:

Bárdos József: Anyák-banyák a tündérmesékben

Boldizsár Ildikó: Életválságok meséi

Boldizsár Ildikó: Mesék férfiakról nőknek

Boldizsár Ildikó: Meseterápia

Benedek Elek: Többsincs királyfi és más mesék

Grimm összes meséi

Az ezeregyéjszaka meséi

Illyés Gyula: hetvenhét magyar népmese

Vélemény, hozzászólás?